Interjú

Reyklaninak hála már ilyenem is van. A képen én vagyok, három feles után.

Reyklani: Szia Lidércke! Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút! A tapasztalatok azt mutatják, hogy a halálozási arány elenyészően csekély az interjúvoltak körében, úgyhogy nem kell aggódnod. Kezdjük is egy egyszerű, bemelegítő, a-könyököm-jön-ki kérdéssel. miért pont Lidércke?

Lidércke: Még a gimiben ragadt rám, amikor elkezdtem ilyen-olyan oldalakra regisztrálni a neten, és kellett valami becenév, amivel azonosulni tudok. Irodalomórán került szóba, hogy Madách hívta így a feleségét, Fráter Erzsébetet, aki Éva alakját is inspirálta. Akkor azért ragadott meg, mert úgy gondoltam, játékos is, kicsit veszélyes, titokzatos, misztikus, de nem egyértelműen rosszindulatú, inkább valamiféle huncutságot sugall. És ez akkor tetszett. Meg még most is, hiszen már vagy hét-nyolc éve megvan, és úgy érzem, ez idő alatt teljesen a részemmé vált.

R: Nahát, ez nagyon szép történet! És különleges is, és csendben megsúgom, hogy mélyen irigylem, hogy ilyen történet fűződik a nevedhez. És ha már szóba került az irodalom, van olyan költő/író, aki rendszeresen inspirál? Mindegy, hogy kortárs, nem kortárs, magyar, vagy külföldi.

L: Szégyen - vagy nem - de eddig komolyabb inspirációt, ami tartósnak bizonyult, és vissza tudom vezetni, inkább külföldi íróktól kaptam. Marguarite Duras stílusába, látásmódjába például nagyon bele tudok helyezkedni, nem véletlen, hogy a szakdolgozatom is róla szólt. Nabokovot is rettentően csodálom, főleg, amikor belegondolok, hogy nem az anyanyelvén írta azokat a műveit, amelyekkel elismert íróvá vált. Magyarok közül Krúdyt stílusát szeretem, gyönyörűen ízes és kifejező nyelvet használ. Sok mindenkit felsorolhatnék még, de most ők jutottak így hirtelen eszembe, és ez talán jelent valamit. Inspirálódás alatt én általában egyfajta látásmódot értek, ami nem áll távol a sajátomtól, összeegyeztethető vele, és ezért vonz. Az itt felsorolt szerzőkben talán az a közös, hogy mindannyian különös - bár más-más féle - érzékenységgel ábrázolják a választott tárgyukat. Az érzékenység mindig nagy hatással van rám.

R: A tehetséget észrevenni, dicsérni, példaképnek állítani vagy ihletet meríteni tőle, nos az egyáltalán nem szégyen és nem szabadna, hogy az legyen. Sajnos az általad említett szerzők jó felét nem ismerem, de ezt pótolni fogom. Amúgy te a való életben is érzékenynek tartod magad? Nem tévesztendő össze a sértődékenységgel! Szóval könnyen tudsz azonosulni álláspontokkal, megérted, még akkor is ha nem értesz vele egyet?

L: Ez egy igen összetett kérdés. :P Alapból rávágnám, hogy persze, abszolút. Elég sok problémám volt/van abból úgy általában az életben, hogy nem tudok egyik oldalra sem állni, mert túlzottan átérzem a másik indítékait, motivációit is... sokszor ez egy túltelítődéshez vezet, és akkor minden összezavarodik bennem, hogy a végén már azt sem tudom, én mit akarok, nekem mi a fontos.

Viszont talán pont emiatt kőkeményen ki is tudom zárni a világot, embereket, hogy csak az éppen engem érdeklő dologgal foglalkozzam. Ez utóbbi mondjuk már egy tanulás eredménye, és idő kellett hozzá. Tiniként egy katasztrófa voltam. :( (Tudom, hogy sokan érezzük ezt így, de én tényleg az voltam, bárki tanúsíthatja. XD)

R: Ezek szerint megtaláltál egy egyensúlyt, ami nem engedi, hogy feloldódj a világban, ami nagyon jó. De most evezzünk át más vizekre, mondjuk olyanokra, amiknek köze van az alkotásaidhoz. A Fragmentary díjat is nyert, így hát értelemszerűen ahhoz fog kapcsolódni a kérdés. Mi inspirálta a megírását? Esetleg volt egy jelenet, amiből kigyűrűzött ez az egész szívösszetörős csoda?

L: Először is, nagyon köszönöm, hogy ilyen szépen szólsz róla, és persze mindenkinek, aki végig követte és biztatott, na meg jelölte a díjra. :)

Nem titok, hogy elég sok minden inspirálta. Rengeteg Sherlock ficet olvastam, mielőtt aktívan bekapcsolódtam a fandomba, főként angolul. Aztán, amikor elkezdtem magyarul is olvasgatni, belefutottam egy sor olyan írásba, ahol Sherlockot rettentően OC-nak éreztem, és azt gondoltam, hogy áááá kell valamit írnom, hogy meglássam, nekem hogy megy. Ebből a hirtelen felindulásból született a 'Kitörölni John Watsont', és olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, hogy felbátorodtam, és belevágtam a Fragmentaryba.

Leginkább, ami a konkrét stílust illeti, Ivyblossom: The Progress of Sherlock Holmes című eszméletlen írása hatott rám, például a zárójelek ötlete innen jött. Amiben eltértem nagyban tőle, hogy nekem az ő Sherlockja nem hogy nem szociopata, de szinte már hihetetlenül kiemelkedő érzelmi intelligenciával rendelkező karakter, aki a saját érzelmeit is sebészi precizitással boncolgatja. Sherlock nekem nem ilyen, Sherlock karakterének a lényege, hogy nincs jóban az érzelmi oldalával, nincs, vagy csak alig van rálátása. Ebből aztán írás közben érdekes dolgok születtek, például Sherlock mindig nagyon filozofikus lett, amikor érzelmek kerültek szóba. Nagyon élveztem, hogy minden fejezetben valami új motívummal, gondolatmenettel, szimbólumrendszerrel kell előállnom, nem csak annyi volt, hogy na, akkor vegyük fel ismét a történet szálait.

Több jelenet is megvolt már a fejemben a legelejétől, például a jelenet Irene-nel az utazásuk előtt, a nagyjelenet Maryvel, vagy az esküvő. Viszont sosem úgy fogok neki egy történetnek, hogy precízen megtervezem, hanem van a fejemben egy pár kép, jelenet, és menet közben meglátom, hogy passzolnak össze. Olyan is van, hogy valamelyiket el kell vetnem, de akkor az esetleg később egy másik történetben felhasználom.

R: Mindig is sejtettem, hogy a zseniális írások mögött kemény munka áll, de örülök, hogy ez bebizonyosodott. Valamint, hogy te is ugyanannyira élvezted írni, mint mi olvasni. Sherlock karakterével nekem nagyon nehéz bánnom, és épp ezért különösen csodállak, hogy neked ilyen jól sikerült őt megfognod. Még egyszer gratulálok! De ha már fandomok, akkor van olyan, ami a nagyközönség számára esetleg ismeretlenebb, de te szereted és esetleg írtál is velük, mondjuk füzetbe, vagy írnál velük?

L: Ó, nem jut most ilyen eszembe. Az az igazság, hogy én a fandomok területén (is) rettentően obszesszív tudok lenni: ha belehabarodok egybe, akkor kipréselem belőle a szuszt is. Néha egész hétvégéket el tudok tölteni azzal, hogy ficeket, cikkeket olvasok, képeket, videókat nézek, szóval szerintem még szerencsém, hogy viszonylag kevés fandom tud megmozgatni. :)

R: Pedig én most titokban imádkozom, hogy minél több mozgasson meg, hogy még több történetben élvezhessük a stílusodat, írásaidat. De ez az alaposság ki is érződik a műveidből. Én ez a hirtelen felindulásból elkövetett típus vagyok, ez is látszik, gondolom. De hamarosan elérkezünk utolsó kérdésünkhöz. Ez az utolsó előtti. Mary eléggé megosztó jelenség a rajongói társadalomban. Te hogy vélekedsz Mary/John/Sherlock hármasról?

L: Én nem érzem az írásaidon, illetve inkább azt érzem, hogy szeretsz kísérletezni, és az azzal jár, hogy kell egy kis idő, amíg az ember belövi a karaktereket. Én ezt az időt kihúzom úgy, hogy nem írok addig, amíg nem vagyok biztos magamban, inkább csak olvasgatok - de ez nem vall túl nagy bátorságra, szóval minden elismerésem, amiért bele mersz vágni viszonylag ismeretlen dolgokba! :)

No de Mary. Már beszéltünk arról, hogy elég vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Egy dolgot le kell szögeznem: nekem alapvetően Sherlock karaktere az, ami vonzó, amit kimeríthetetlenül érdekesnek találok, ami elviszi az egész showt. MELLETTE persze a többiek is tökéletesen ki vannak találva, nem kétdimenziósak, sőt, de kell nekik a Nap, ami körül keringenek. Mary színre lépését nagyon várom, mert azt gondolom az eddigiek alapján, hogy az interakciója Sherlockkal biztosan érdekes és szórakoztató lesz, no és ugye a könyvekből tudjuk, hogy Holmesnak jó véleménye volt Maryről. Viszont a Johnlock shipper legbelül azért néha feljajdul... igaz, amióta szégyentelenül Holmescest sztorikat is olvasok/írok, azóta jobban meg tudom emészteni kettőjük szétköltözésének gondolatát. Most, hogy belegondolok, a Mycroft/Sherlock kapcsolat felfedezése (mindegy, milyen értelemben) végül is egy logikus fejleménye az orrvérzésig történő Johnlock shippelésnek: mert hát, ha a jó doktor otthagyja Sherlockot, akkor már csak Mycroft marad neki.

R: Sherlock, mint Nap, amikor a Naprendszert felesleges dolognak tartja! Ezen én most jót nevetem, annak ellenére, hogy értettem a lényeget. Amúgy mit szólsz, csak sikerült némi önző dicsfényezést belecsempésztetnem veled, pedig megfogadtam, hogy nem teszem. Hát már mindegy. Viszont itt az utolsó kérdés. Szóval, ha lenne akkora piszok nagy mázlid, hogy rendezhetnél egy Sherlock BBC-s epizód, milyen lenne? Nyugodtan fejtsd ki, karakterektől kezdve, a cselekményen át az érzelmi oldalig mindent.

L: Hihi, nekem is eszembe jutott a hasonlattal kapcsolatban, hogy óóóó, az irónia! :)

 A BBC szerintem nem járna jól az én rendezésemmel, mert én bizony előtörténetet csinálnék, mondjuk a Carl Powers ügyből, vagy szimplán egy családi drámát a Holmes famíliával… Egy hatalmas dél-angliai udvarház, sötét titkok, két kivételesen intelligens fiú… amolyan Gosford Park fílinggel, ha láttad a filmet (ha nem, akkor még a Vágy és vezeklés hangulata hasonló, mint ami most kavarog bennem.) Valakit megöltek. Sherlock nyomoz, Mycroft próbálja megállítani. (Az egyik szülő a gyilkos? És ki halt meg? Családtag? Valaki a személyzetből?) Egy gyerekarc, amit félig kitakar az ajtószárny, ahogy nézi az íróasztalon szétterülő vértócsát. A holttest az asztalra borulva. „Nem én voltam az, aki felzaklatta őt, Mycroft!”  Vendégség van: sok gyanúsított. Léptek csikorognak a kavicsos úton a ház mögött. A gyerek Sherlock olyan, mint az árnyék: mindenhol észrevétlenül ott van. (Ki halt meg? Miért?) Sherlock figyel. Mycroft aggódik- sejti, mi történt. Tudja, hogy jobb titokban tartani. Fél. Sherlock megállíthatatlan.

Azt hiszem, most inkább azt láthattad, milyenek a gondolataim, amikor elkezdek egy sztorin agyalni… És persze ez az egész totál nem illeszkedik a sorozat világába. XD Ami Sherlockot illeti, inkább maradok a fanficeknél!

 

R: Pedig szerintem lenne vevő az előtörténetre is. Az ember úgyis alig tud valamit Sherlock múltjáról, így hát két kézzel kap minden információmorzsáért. A filmet nem láttam, ijesztően le vagyok maradva ilyen szempontból. De nekem tetszik az ötlet, remélem, egyszer viszontláthatjuk valamilyen formában. Ha lesz rá időd, energiát, kedved, természetesen csak akkor. Hát, ennyi lett volna mára hölgyeim és uraim! Köszönöm Lidércke, hogy elvállaltad! Az olvasottság legyen veled!

L: Köszönöm neked is, hála a nagyszerű kérdéseidnek, alig voltam csak zavarban.