Milk and Two

Bucky az Avengers toronyban vackolja be magát a lábadozás idejére, Steve egy kotlóstyúk, Tony meg… ehh, tudjátok. Sosem írtam még threesome szexjelenetet. Mindent el kell kezdeni valahol, mondta anyám.  (Noha biztos nem erre gondolt. Legalábbis remélem.) 

Kép innen.

Milk and two

Az Avengers – valaha volt nevén: Stark – toronyban a zuhanyzó a legelképesztőbb. Steve legalábbis mindig rendesen elképed azon, hogy a vízsugarakat vezérlő technika összemérhetetlenül bonyolultabb, mint az őt szuperhőssé pumpáló gép.

-     Ez eszembe juttatja anyád nagy fadézsáját – jön vissza Bucky vizes lábnyomokat hagyva a kövön. Derekára csavarta a törölközőt, és épp jobb kezének mutatóujjával igyekszik megszabadulni a fülébe ment víztől.

-     Anyám dézsája fogalom volt a házban. Sőt, az utcában.

-     Szép emlékeim vannak róla – mereng el Bucky.

Steve arcára mosoly kúszik, melynek csak egyik oka, hogy Bucky emlékei, úgy tűnik, mind artikuláltabbak, tisztábbak. A másik oka, hogy neki is igen szép emlékei vannak az említett dézsáról és benne Buckyról. 

A robosztus fadézsát az anyja szerezte valahonnan, egyedül hurcolta fel az utcáról (Steve jól lehordta érte, aztán meg megsértődött, amikor ő maga minden megfeszített erőlködése ellenére sem tudta beljebb mozdítani az ajtóból), és elfoglalta a  fürdőszobaként használt kis kamra jó részét. Tulajdonképpen ezért nevezték a kamrát fürdőszobának, ami az egyetlen volt az egész tömbben, habár akkoriban már nem számított újdonságnak: feljebb, az Atlantic Avenue új építésű házaiban minden lakásban kialakítottak egyet. Mégis, a szomszédság ezután átjárt hozzájuk áztatni, fürdetni, csutakolni. Rendszeressé váltak az alkalmak, hogy kora este megszólalt a csengő, és amikor Steve ajtót nyitott, az egyik szomszéd állt ott egy vödör forró vizet lógatva a kezében, nagymosás van, anyáddal beszéltem, egyszer meg Mr. Traynor állt ott megtört arccal, újsággal és egy lábosnyi forróvízzel felszerelkezve, Abby elhagyott, szükségem van egy forró fürdőre, kölyök. Az egész lakásban mindig szappanszag terjengett. Steve a különféle szappanok illatából be tudta volna azonosítani, ki használja épp a fürdőszobát: leggyakoribb volt a mosószappan kérkedéstől mentes, kicsit édeskés illata és az anyja levendulaszappanja (tőle kapta, és nagy beosztással élt vele), amikor vasárnaponként hosszan áztatta magát a dézsában. 

Bucky ott tanította borotválkozni Steve-et. A fenőkövön felhabosított, házi főzött szappannak ismeretlen, egész egyedi illata volt: Bucky hozta magával, ahogy a borotvát és a követ is, hisz Steve-éknél nem volt ilyesmi. (Steve sosem merte megkérdezni az anyját, mi lett az apja holmijával.) 

-     Mi ez a vörös folt a hátadon?

-     Akármilyen kifinomul is a berendezés, nem mindig sikerül rávennem, hogy ne tűzforró vizet zúdítson rám.

-     Oh. Az elején nekem is voltak ilyen problémáim vele. Valójában még most is. Jelenleg az a tippem, hogy Jarvis szokott így bosszút állni, amiért állandóan összetűzésbe kerülök Tonyval.

-     Tekintettel arra, hogy én nem is ismerem az ipsét, ezt a lehetőséget kilőhetjük. Valljuk be Steve, a XXI. század egyszerűen csak jó nagy szívás.

Steve elmosolyodik. Bucky egyetlen mondata elég, és ott vannak megint a kis gőzzel teli kuckóban, a színes rongycsíkok, amiket az anyja aggatott fel az ajtókeretre szegényes paraván gyanánt kétszemélyes univerzumot rajzolnak köréjük, ahogy Bucky hátulról átfogja, hát mindent nekem kell megtanítani neked? Szél fúj be a világítóudvarra nyíló szellőzőn, és már kihűlőben van a víz, az utca kora délutáni zajai szűrődnek fel hozzájuk, Brooklyn zajlik odalent, egy autó dudál, fékcsikorgás, valaki hangosan káromkodik héberül, és ő Bucky mellkasának dönti a fejét, miközben egyre hangosabb a saját zihálása, de ez is mintha messziről szűrődne hozzá, a gyönyörön túlról.

-     Gondolod, Stark zokon venné, ha holnap beállítanánk egy dézsát a procc minimalista fürdőjébe? - foszlatja szét a múltbéli jelenetet Bucky hangja.

Steve bebújik mellé a takaró alá. 

-      Fogalmam sincs, de tudod,  most, hogy itt vagy, a XXI. század már nem is annyira szívás.

*

A SHIELD kirendelt pszichológusa szerint a rémálmok normálisak. Az lenne a kóros, ha nem lennének. Buckynak a SHIELD kirendelt pszichológusáról is rémálmai vannak: rendre azt álmodja, hogy a fehér bőr kanapéjából egyszerre szíjak nőnek ki, köré tekerednek, leszorítják, ráforrnak a bőrére, és a szemüveges női arc hajol fölé mosolyogva, adjon időt magának, Barnes őrmester, fecskendő végén tű villan a kezében, aztán már csak áttetszően izzó fájdalom és kiradírozott arcok vannak.

Steve néha felébred Bucky rémálmaira, néha nem. Többnyire nem. A szérum óta idegesítően mélyen tud aludni: ennek a teste napközbeni állandó csúcsteljesítményéhez lehet valami köze, találgat Bucky, ahogy elnézi a plafontól-padlóig üvegtáblákon át beszűrődő fényben az arcát. 

New York fényei odakint változnak, kihunynak, felizzanak, hirdetések villognak, és a változó megvilágításban Buckynak olyan könnyű elképzelnie, hogy a párnán kirajzolódó arc nem a szuperkatona, nem Amerika Kapitány profilja, hanem Steve mindig ijedt kis egérarca.

Ennek semmi értelme, rázza meg magát, és felkel, mezítláb csattog ki a nappaliba. A toronyban ritka nagy a csend. Felerősíti a léptei zaját és a fémen sikló üveg hideg hangját, ahogy kihúzza a teraszajtót.

Odakint jobb lesz azonnal: a friss levegő beáramlása a tüdejébe az első lélegzetvétellel enyhíti az álom klausztrofób nyomását a mellkasán.  Hűvös van, kora április, de nem bánja a csípős szelet, ami idefent az épületek felett könnyedén hasít keresztül a tenger felől a városon.

-     Jarvis, most alulmúltad önmagad. Ennek a prototípusnak a renderelése egy tíz perces feladat. Nyolc óra?! Hány cigiszünetet tervezel tartani közben? Figyelmeztetlek, a dohányzás súlyosan károsítja az áramköreidet.

-     A prototípus százhuszonhárom egyedi alkatrészt tartalmaz, uram, amelyek egyenkénti renderelése után kezdi meg a program az összeillesztést, ám nem gyorsítja meg a feladatot, hogy az alkatrészek közül harminckilenc tartalmaz…

-     Százhuszonhárom?! – dobja le a pultra a hűtőből kihalászott kínais dobozt. Aztán egy pillanatra elgondolkozik. – Mióta nem aludtam, Jarvis?

-     Negyvenkét órája, és tizenhat perce, uram.  - Tony megvakarja a fejét.

Bucky a teraszon állva ekkor fordul meg. Tony a pult mögött állva ekkor veszi végre észre Bucky alakját a teraszon. 

-     Oh. A félkarú rabló. Rogerst hol hagytad?

-     A hálószobádban.

-     He? – néz fel Tony meglepetten a dobozból, amit időközben felmarkolt a pultról, és most kétkedve szaglássza a tartalmát.

-     Az összes hálószoba a tiéd, nem?

Tony villát varázsol magának valahonnan, majd kilép Bucky mellé a teraszra.

-     Tetszik a humorod.

-     Nem tetszik a kajád szaga. Vidd innen.

-     Most mi bajod van, alig két napos. Kérsz egy falatot? – tolja az arcába a villát.

-     Meg ne próbáld.

-     Az én legendásan szabálytalan alvási ciklusom sok mindenre jó ürügy, de te miért ácsorogsz hajnali fél négykor magányosan a teraszon? Ugye nem te vagy Batman? Nem bírom az ürgét. Ha te vagy, akkor sajnos meg kell kérjelek, hogy azonnal hagyd el a tornyot.

-     Nem tudom, miről beszélsz, de túl sokat.

-     Mindegy, amúgy cidri van itt kint, ha végeztél a távolba nézéssel, majd húzd be légyszi a teraszajtót. Én megyek, seggbe kell rugdosnom egy mesterséges intelligenciát.

-     Jó szórakozást.

-     Neked is – vágja a kukába a félig teli dobozt Tony. – Csak vigyázz, meg ne fázzon a veséd.

*

 - 59 Street-

Columbus Circle  -

-     Dr. Banner szerint csak a karácsonyi időszakban futnak ezek a járatok.

-     Nem, ha Amerika Kapitány vagy, és megmentetted a polgármester lányát egy gigantikus űrcsótánytól. Akkor bármikor futnak ezek a járatok – feleli Steve cinkos-büszke mosollyal a szája szegletében, mikor a nosztalgiaszerelvény begördül az megállóba.

A peronon várakozók csak egy pillanatra illetődnek meg, de aztán a new yorkiakra jellemző hipergyors alkalmazkodóképességet és unott közönyt előhúzva elfoglalják a múlt századi csíkos huzatú üléseket. (Az űrcsótányok és fejük felett repkedő szuperhősök után lényegében már semmi nem döbbenti meg őket.)

 - 47-50 Streets-Rockefeller Center -

Ülnek egymás mellett a metrón. Steve mindig résen levő figyelemmel csüng Buckyn, vizslatva, hogy az élvezi-e az utazást. Buckyt ez feszültté teszi, de nem mutatja: mosolyog Steve-re. A lényeg, hogy Steve boldog.

 - 34 Street-Herald Square  -

- Emlékszel, itt volt az a kioszk, ami mögött egyszer megvertek.

- Nehéz felidéznem – vonja össze a szemöldökét gondterhelten Bucky. Steve aggódva pislant rá. – Nehéz felidéznem, mert egy időben az volt a hobbid, hogy New York összes kioszkja mögött begyűjtöttél pár sallert – vigyorodik el, és oldalba könyökli Steve-et.

 - Broadway-Lafayette St / Bleecker St –

 Ülnek egymás mellett a metrón. A szemközti ülésen egy bőrdzsekis lány szemezni próbál Steve-vel. Bucky rávicsorog.

 - Atlantic Avenue/Barclays Center /

4 Avenue –

- Holnapra van időpontod? 

- Ja. De nem megyek.

- Mi az, hogy nem mész? Bucky, már beszéltünk erről...

- Igen, Steve, már beszéltünk erről, és már megmondtam, hogy egyáltalán nem használ. A nő állandóan csak arról szeretne hallani, hogy végzem-e a légzőgyakorlatokat, meg mennyit edzettem, meg hogy meséljek a rémálmaimról. Semmi kedvem a rémálmaimról beszélni.

- Megértem, de ha megint nyugodtan akarsz aludni, akkor mégis csak... 

- Soha többet nem fogok nyugodtan aludni, Steve! - Bucky hangja ingerült, és páran laposakat pislognak feléjük. - Szembe kell nézned azzal - folytatja kicsit halkabban -, hogy már sosem leszek olyan, mintha nem történt volna meg... ez az egész. Mindenáron fixálni akarsz, de nincs mit fixálni rajtam, Steve!

- Szerintem akkor is hülyeség, hogy nem mész el. Dr. Jenner nekem sokat segített abban, hogy visszailleszkedjek a jelenbe.

-Hát mert olyan kurva jól sikerült! – néz körbe Bucky teátrális fejmozdulattal a harmincas évekbeli kocsibelsőben.

 - 25 Street –

Feszült csend. Ülnek egymás mellett a metrón.

*

Tony napok óta nem dugta ki az orrát a műhelyből. Bruce szerint megfeszítve dolgozik egy fejlesztésen, amit a SHIELD-nek ígért be egy vadonatúj, szupertitkos fegyverrel kapcsolatban, Clint szerint meg a random időközönként kirendelt monster size pizzák arra utalnak, hogy a múlt század filmművészetét átfogó mozimaratonokat tart az alagsorban. Mindenki óvatosan, lábujjhegyen trappol és lehalkított hangon ordibál egymással (kivéve Thort), hogy még véletlenül se zavarják meg a kreatív alkotás folyamatát. Messzire elkerülik az alagsornak még a környékét is, ami azzal jár, hogy a szomszéd tömbben lévő konditerembe kell átugraniuk edzeni, minek következtében lassan mindannyiuk keze ízületes lesz az folyamatos autogram osztástól. 

- Nem kéne újabb pizzát rendelned, amíg az előző három is ott rohad a sarokban.  - Bucky fintorogva arrébb rúgja a dobozt.

- Túl sok volt rajta a sajt. A túl sok sajt teljesen kikészít.

- Hülye vagy? Nincs olyan, hogy túl sok sajt.

- Nem fogunk együtt pizzázni. 

- A többiek azt hiszik, hogy egy titkos fegyveren dolgozol a SHIELD számára.

- És most majd beárulsz, hogy már megint a kenyérpirítón bütykölök?

Bucky vállat von.

- Ha nem tudsz mit kezdeni a szabad időddel, ránézhetnél a zuhanyra a hálónkban. Ötletszerűen leforrázza Steve-et.

- Félek, vajmi keveset tudok tenni az ügyben. Ne mondd meg Steve-nek, de Jarvis nem komázza őt. Már próbáltam hatni rá, de néha megmakacsolja magát.

- Csak én aggódom amiatt, hogy a mesterséges intelligenciádnak saját, szabad akarata van?

- Hol tanultad ezt a szót? – vonja össze a szemöldökét Tony, szájában a csavarhúzóval.

- A szabad akaratot? Benne van a Bibliában. Vagy ha abban nem is, az Alkotmányban mindenképpen. A másikat meg tőled hallottam múltkor a teraszon.

- Steve-vel két hétig tartott megértetnem, hogy Jarvis nem a hús-vér inasom, akit az alagsorban tartok egy ketrecben.

- Jó. Öreg. Steve – kocogtatja meg Bucky az egyik páncél homlokát.

- Azt ne csináld! – förmed rá Tony.

Tony átvilágító tekintete szinte a falhoz szegezi, és ebben a pillanatban Bucky előtt teljesen világossá válik, hogy Tony lehet az év háromszázhúsz napján egy felelőtlen, egoista seggfej, de ő az az ember, akinek a maradék negyvenöt nap több, mint elegendő, hogy a világot irányító félkatonai szervezeteket lealázó technikát bütyköljön össze a garázsában, és emellett rendszeresen megmentse a világot ebéd és uzsonna között. Az uzsonnás táskája tartalmával.

- Jól van na! Nem éppen üvegből vannak…

- Nem szeretem, ha a páncéljaim vagy robotjaim vagy műszereim vagy képernyőim piszkálják. Tulajdonképpen azt is rühellem, ha idelent zavarnak.

- Elmenjek?

- Egyáltalán mikor kerültél ide?

- Vagy jó két órája. Eddig nem zavart a jelenlétem. De azt mondták már, hogy nem épp a mentális egészség jele az időérzék rendszeres elvesztése?

- Nézd már, ki beszél, Mr. Melyik-évtized-ez. Semmi gáz, ne aggódj. Afganisztánban egyszer három hónap esett ki egy nap alatt.

- Ott szerezted ezt – mondja Bucky az ARC-reaktorra mutatva. – Csini.

- Ugye? – dülleszti ki a mellkasát Tony.  – Majdnem annyira csini, mint a protézised – mustrálja Bucky fémkarját.

- Ez az előtt volt, hogy leálltál a fegyvernepperkedéssel? – tér ki Bucky az inzultus útjából, miközben egy csavarhúzót próbál beerőltetni a Mark II csukló-és alkar lemeze közé.

- Épp az előtt, igen. Az aktámból? – Tony fogcsikorgatva kapja magához a saját jobb csuklóját.

- Onnan – ereszti le a csavarhúzót Bucky, és elvigyorodik. – Te sem loptad az időt, mielőtt meghintetted volna magad a keresztvízzel.  Ezreket, tízezreket gyilkoltak meg a fegyvereid? Számoltad?

- Jarvis tart valahol egy nevesített listát – nyel nagyot Tony. – Te hol tartod a tiédet?

Bucky hátrébb lép a Mark II-től, és Tony felé fordul lassan: a nevesített lista az arcára van felvésve.

*

- Biztos vagy benne?

Nevetséges a kérdés, hisz nem tapasztalatlan kamaszok már, és mégis, a Steve szemében lángoló kétségbeeséssel szembesülve a kérdés felfakad Bucky ajkain, mielőtt lehordhatná a gondolatért saját magát. Akarom, akarlak magamban, mindenhol, nyögi Steve, és ha Bucky nem tudná, hogy a szérum miatt képtelen lerészegedni, hát azt hinné, hogy Steve pocsolyarészeg, héééé, lassan, ez most más, Bucky valamiért sosem gondolta, hogy így csinálják, illetve nem a fenét, de nem kérdezte és Steve nem javasolta, ahogy most, mit javasolta, alig bír vele, mi van veled, Steve?

- Semmi. 

visszakaptalak visszakaptalak visszakaptalak sosem eresztelek többé

*

- A tetőn megyünk be – így Clint.

Natasha nincs lenyűgözve.

- Legutóbb, amikor hasonló körülmények között a tetőn mentünk be, Coulsonnak másfél napig kellett egyezkednie a túszejtőkkel. Életem legmegalázóbb élménye volt.

- Mit rinyálsz, a Four Seasons konyhájába voltunk bezárva. Végig azon imádkoztam, hogy Coulson jó sokáig húzza a tárgyalásokat.

Natasha egyre kevésbé van lenyűgözve, és ez most kiül az arcára.

- Clintnek igaza van – kotyog közbe Bruce, a 3D hologramot pörgetve lassan az asztal közepén. – Stratégiailag az épület leggyengébb pontja a tetőszerkezet.

Fury szokása szerint háta mögött összekulcsolt kézzel tornyosul az asztal felé, azzal a gondterhelt szemöldökráncolással, amiről lehetetlen eldönteni, hogy a Manhattan közepén ketyegő kiélesített bombának szól, vagy annak, hogy elfelejtette elhozni az ingeit a tisztítóból.

Steve az asztal másik oldalán feszült figyelemmel vizsgálja a makettet Bruce kezében.

-     Rá tudsz távolítani? Látni szeretném a környező épületeket. Kapcsold be a hálózatokat. Csatorna, telefonkábelek, szellőzők.

Bruce eleget tesz Steve utasításának, és az egész blokk képe megjelenik előttük, kusza neonszínű halmaza hálózatoknak, vezetékeknek, összefonódó épületcsontvázaknak.

-     Ott – mutat rá egy pontra Steve.  – Ha ki tudnánk szélesíteni, hogy Clint elférjen benne, be tudna jutni eddig – szögezi egy másik pontra az ujját -, ami becsatlakozik a fő szellőzőrendszerbe.

-     Már ne haragudj, de elég aprónak tűnik az a vájat, főleg az enyhe klausztrofóbiámnak.

-     Egy megfelelő géppel… Stark, mi a véleménye?

Stark válaszának hiánya elárulja, hogy Tony rohadtul mással van elfoglalva.

-     Stark! – dörren ekkor Fury hangja mögöttük. - Igazán nagyszerű lenne, ha megtisztelné figyelmével a tanácskozást! Ugyanez Barnesra is vonatkozik!

A két fekete fej az asztal végében összehajolva borul egy Stark tablet fölé, és a hangok eltéveszthetetlenek: elfojtott vihogás töri meg a teremben hirtelen beállt csöndet.

-     Mi az a kezében, Stark?

-     Semmi.

-     Na ne mondja. Mutassa meg nekünk is, hagy nevessünk együtt – hangzik Fury utasítása, és Tonyn ekkor a kellemetlen felismerés fut át, hogy sosem hallotta még Furyt nevetni, és amúgy is, valószínűleg az lenne az utolsó hang, amit életében hallana.

-     Semmi. Tényleg. Egyébként is, Barnes kezdte.

-     Igazán lovagias – vigyorog Bucky, aki még nem ismeri az igazgató haragját. Steve tekintetével szembesülve viszont mintha elfújnák a jókedvét.

- Többet vártam tőletek – közli halkan Steve. – Mi itt mind keményen dolgozunk, ti pedig… macskás videókat néztek?!

Bruce felhorkant, de egy torokköszörüléssel igyekszik palástolni.

-     Zseniális videót, amiben macskák pofoznak le random tárgyakat bútorokról - informálja a többieket a tabletre tekintve.

-     Végül is - szólal meg Steve -, érthető, hogy Starknak sokkal fontosabb a saját szórakozása, mint az a pár ezer halott amerikai, nem?  - A megvető fintor az arcán eltéveszthetetlenül inzultusnak van szánva.

Bucky érzi, ahogy Tony kihúzza magát mellette ültében, teleszívja a tüdejét levegővel, majd előre dől.

 - Rendben. Lássuk az előttünk álló úgynevezett problémát – felveszi a digitális markert, amit Bruce ejtett le a makett mellé. - Ha bárkinek elkerülte volna a figyelmét, a járatban, amire bőszen mutogattok, futnak az elektromos vezetékek. Díjnyertesen hülye ötlet buzerálni, ha csak nem akarjuk hangosan felhívni magunkra a figyelmet, mert legyenek akármilyen elvakultak is a bombával fenyegetőző fanatikusok, az azért még nekik is feltűnne, ha csak úgy varázsütésre kimenne a világítás meg az áramellátás az egész toronyban. És nem, nem tudom garantálni, hogy nem sértjük meg a vezetékeket, ha ebből a vakondlyukból kell főbejáratot varázsolnom, amin Barton betipeghet. Ezzel szemben magyarázza meg nekem valaki, mint egy hat éves gyereknek, miért nem eresztünk le pár töltet altatógázt ezen a mellékágon - Tony kinagyítja a makett egy addig szinte láthatatlan részletét, ahol vékony kis vonalon futtatja az ujját az épület közepe felé -, mikor az ellenirányú ventilátort kiiktatva fél órán belül beszivárogna a főrendszerbe, és nekünk már csak a recepción lebzselő rosszfiúkkal kellene törődni? Mivel ez annyira nyilvánvaló megoldás, hogy nem hiszem el, senkinek nem jutott előttem eszébe, ezért azt gyanítom, hogy direkt engem akarnak szívatni ezzel a megbeszéléssel. Ne keményen dolgozz, hanem ésszel, kapitány – dobja a markert Tony az asztal közepére, és elégedetten visszaereszkedik a székébe, önelégült mosollyal bámulva fel Steve-re. Az i-re a pontot azzal teszi fel, amikor ismét maga elé húzza a tabletet, és Bucky felé fordul, hogy befejezzék a videót, amit Fury dörgedelme félbeszakított.

Megérezve magán a felé forduló tekinteteket, Steve kínosan feszeng.

*

Két hét múlva egy ukrán kisvárosban vannak. A városkába vezető utat sudár jegenyesor szegélyezi, a helyi kifőzdében remek a borscs, az idő kellemes nyár eleji napsütéses, a horgásztó vizének tükrében gyorsan vonulnak a bárányfelhők. Tony rezignáltan állapítja meg, hogy még egy ilyen tökéletes napot is el tud baszni pár tucat állig felfegyverkezett űrkatona.  

- Jobbról - ordítja Natasha, miközben hátra ugrik, és Tony a következő pillanatban kitér a ping-pong labda-szerű lövedék útjából. Az így a kiszuperált ipartelep  masszív betontornyának falába csapódik, ami vészesen meginog, na ezért utálom a Jengát, gondolja Tony, ahogy elrúgja magát a talajtól. Takarékosan bánik az energiával, mert a töltöttség két százalékon van, és ez a pillanat igazán nem az a pillanat, amikor jó szívvel hagyná ott a csatateret pár percre, vagy kivetkőzne a páncéljából egy csere erejéig. 

A periférián érzékeli, hogy Steve fut el mellette, és ekkor újabb robbanás rázza meg a talajt: a torony ezúttal megadja magát, cafatjaira robban, persze a cafatok legkisebbje is nagyobb a Hulknál. Tony kilőne oldalra, a töltöttség fél százalék, uram, így inkább csak lendül: ez is elég most szerencsére, a töltöttség nulla százalék, uram, és a következő löket útjából esélye sincs kitérni. Kivéve, hogy Steve ott van mellette, Steve látja, hogy mi a helyzet, miért nem mozdul már Steve?!

 Mert Steve nem mozdul egy kimerevített pillanatig. Találkozik a tekintetük.

-     Steve? – Tony arcára ekkor ráfagy a pánik és értetlenség, majd a meztelen halálfélelem. Steve arra gondol, hogy nevetséges, hogy zseni a pasas, zsenik nem vágnak ilyen bamba arcot egy másodperccel azelőtt, hogy a fejükre zuhanó betonpárkány végleg kioltaná a zsenialitásukat, Steve felröhögne mélyen, torokból, és ez téríti magához: Tony esendő arca és egy eltorzult hang a saját torkából, ami az idegenségével rázza fel őt.

  Felkapja a pajzsot és maga előtt tartva azt ellöki a betontömböt, módosítva annak pályát: centiméterekkel, de elkerüli Tony fejét. Körülöttük viszont egyszerre minden megszűnik:  a talaj beomlik, zuhanás, majd a külvilágtól rájuk zuhanó törmelék zárja el őket, Steve-nek annyi ideje van, hogy egy keresztbe álló elem alá rántsa őket, ami felfogja a betoneső nagyját. 

-     Tony. Jesszusom, Tony.

-     Minden rendben, Kap, hallod? Minden rendben – de a páncélon keresztül is érezni a feszültséget, a hangjában a remegést. Felpattintja az arcelemet.  – Azt hiszem, a páncél meghibásodott.

-     Nem csoda. Egy épület van a jobb lábadon.

-     Akkor még jó, hogy nem érzem – dobja vissza a fejét Tony a padlóra. Illetve a tér azon pontjára, ahol egykor a padló volt alattuk. Mindegy. Túl nehéz a feje.

Steve letérdel a feje mögött, és szakszerű mozdulattal megszabadítja a sisaktól.

-     Bezzeg Bartonék a Four Seasons konyhájában rekedtek – sóhajtja Tony. – Mi meg egy beomlott nukleáris bunkerben. Fogadjunk, még wifi sincs.

-     Az arcszíned elnézve, nagyobb gondunk is lesz.

-     Most mi a bajod az arcszínemmel? Már nem sikk a napon aszalódni.

-     Vámpírok is megirigyelhetnék. A kék száddal egyetemben.

-     Most hogy így mondod, azt hiszem, vérzek.

-     Én is azt hiszem. Tarts ki, Natasha látta, hol voltunk, már úton vannak felénk.

-     Oké, én addig szundizom, majd ébressz fel – motyogja Tony, és elpilledve hagyja oldalra csuklani a fejét. Steve visszakézből pofon vágja.

-     Auuu, milyen manírok ezek, a negyvenes években azt tanították, hogy ütlegeld a halálos sebesülteket?!

-     Egyrészt: jólesett. Másrészt: nem fogsz itt meghalni nekem. Tarts ki.

-     Ugyan, nem kell itatni az egereket. Hallod… Tényleg. Kifejezetten idegesít, ha az arcomba zokognak. Pfejj, most nézd meg. Arról nem is beszélve, hogy könnyebb dolgod lesz nélkülem: valljuk be, sosem tettem jót a csapatmorálnak. Nem ment nekem ez az együttműködősdi. Én nem vagyok te, Steve. Persze még szerencse, mivel sosem rajongtam a latexért, bár gyanítom, beszerezhetnék egy replikát a cuccból, most, hogy így mondod, van is valahol egy, egy partira vettem, csupa pamut, na az finom, hallod…

Steve elképedve mered Tonyra, akinek a szavai egymásba ütköznek, megbicsaklanak; félrebeszél.

-     Tony! – szakítja meg a motyogást. – Tony!

-     Hmm?

-     Nem lenne csapat nélküled. Remélem, tudod?

-     Igazán nemes gesztus, hogy meg akarod szépíteni az utolsó óráimat, miket beszélek, perceimet, de legyünk realisták, Kap.

-     A hiedelmeiddel ellentétben realista vagyok, realistább, mint te. És én azt mondom…

-     Ezzel ezért vitatkoznék.

-     Naná, hogy vitatkoznál, te vagy Tony kibaszott Stark, még jó, hogy vitatkoznál. – Steve röhög, és a hang csak kicsit cseng hisztérikusan a betontömbökről visszaverődve, de nem érdekes, mert senki nem hallja, csak Tony, és Tony arca hullafehér, és ő nem tehet semmit, csak kuporog mögötte, a homlokát a homlokának támasztja, és kuncog eszeveszetten.

-     Ezt értsem úgy, hogy mégis szeretsz?

-     Idióta.

-     Legközelebb lehetne, hogy ne omoljon ránk egy épület, mielőtt terápiás jellegű beszélgetésbe bonyolódnánk? Tudnám értékelni, komolyan.

-     Meglátom, mit tehetek.

Tony keze jégcsap, a tekintete egyre zavarosabb, azta, de rohadt álmos vagyok, Steve átkarolja a mellkasát, aminek persze semmi értelme, mert Tonyn még mindig rajta van a páncél, talán az tartja egyben.  Steve alig mer moccanni, attól való félelmében, hogy elmozdít egy kőtömböt vagy kisebb omladéklavinát indít meg.

-     Már hallom a kaparászást a falon túlról – hazudja szemérmetlenül, ne erőlködj, Rogers; fogd be, Stark, legalább most ez egyszer fogd be, ám ekkor tényleg történik valami, megemelkedik a betonkocka mellettük, majd a többi kőtömb is, lebegnek egyre magasabbra, fény hasít át köztük, aztán a fényesség közepén Clint alakja jelenik meg, és Tony azon gondolkozik, hogy ha ilyen elbaszott a mennyország, akkor inkább talán mégis életben maradna.

*

Legközelebb egy kórteremben tér magához a SHIELD főhadiszállásán. A lábát, meg úgy egyáltalán, a testét még mindig nem érzi, így egy pánikszerű pillantással azonnal ellenőrzi, minden megvan-e odalent - különös tekintettel bizonyos részekre.

-     Az orvosok azt mondták, nem tudták megmenteni. Sajnálom.

-     Haha, rohadt vicces vagy, Barnes – nyögi.

-     Tony - pattan fel ekkor Steve is az ablak melletti székből, ahol eddig bóbiskolt.

A szemei alatti karikákból és a vérerekből ítélve rá is fért, állapítja meg Tony. Voltaképpen erős késztetést érez rá, hogy helyet csináljon Steve-nek maga mellett és betakargassa, majd altatódalokat énekeljen neki, ami valljuk be, röhejes lenne, ráadásul magára vonná a kórházi személyzet érdeklődését is. Így hát csak annyit mond:

-     Nem akarok mean girl lenni, de te is voltál már jobb formában.

Steve épp válaszra nyitná a száját, amikor betódulnak az ajtón: Clint és Natassa elől, aztán Bruce szégyenlős mosollyal, Thor egy csokor virágot szorongat mögöttük - mert Darcy azt mondta -, végül Fury zárja a sort egy vaskos mappával a hóna alatt, ami ha Tony jól sejti, a kihallgatási jegyzőkönyvet tartalmazza.

-     Legyen könyörületes – emeli a homlokához a csuklóját elaléló aggszűz módjára.

– Nem akarom én kihallgatni magát, Stark, úgy nézek ki, mint aki fel van készülve a fájdalomcsillapító hatása alatti fantazmagóriáira? Csak azt akarom tudni, mégis, mi az istenért nem menekültek azonnal Rogersszel a robbanás helyszínéről?

Steve Tonyra pillant: elárulja-e Tony az igazat.

-     Rogesnek beszorult a csizmája két kockakő közé. 

-     Már hogy pardon? – emeli a füléhez a kezét Fury.

-     Meg lehet, hogy a páncélom is fényesítésre szorult. Most mi van, szuperhősökkel is előfordulnak gardrób bakik. Ne reklámozza.

Az egyetlen személy, aki lebuktathatná őket, az Natasha. De Natasha egy angyal. Vagy még mindig megvan a hozzáférése az élő adáshoz a Tony hálószobájába szerelt titkos kameráról. A döntést rátok bízom.

*

-     Utálom kimondani,  de beszélnünk kell.- Steve akkor sompolyog oda hozzájuk, amikor a többiek már kiörömködték magukat a hazatérés felett, és mindenki elvonult a harc utáni - vélt vagy valós - sebeit nyalogatni. 

Tony és Bucky a maguk módján nyalogatják a sebeiket: whiskybe fojtva a fájdalmat. Két ellenkező oldaláról támasztják a pultot a nappaliban. 

- Nem itt - szögezi le Tony.

 - Nem itt - bólint rá Steve.  

Amikor Steve behúzza maga után a szobája ajtaját, nekitámasztja hátát a falnak, és lehunyja egy pillanatra a szemét, mielőtt a két enyhén megilletődött arckifejezést viselő férfira zúdítaná a monológját, tudom, hogy az utóbbi időben rosszul reagáltam erre az egész... új helyzetre, annyira örültem, hogy visszakaptalak, és gondolom, sehogy sem tudtam elfogadni, hogy máris elveszítselek, és hát lássuk be, Tony, te sem tetted könnyebbélé a helyzetet, de el kell mondanom, hogy ha ti ketten... ha így vagytok boldogok, akkor én tiszta szívből támogatlak benneteket, ne aggódjatok miattam, nekem sokkal fontosabb a ti boldogságotok. 

Tony és Bucky egyszerre röhögnek fel, mit röhögnek, hahotáznak, egymás vállát csapkodják, Tony egy ponton a Bucky pólójába törli a kicsorduló könnyeit, Steve, szerencsétlen Steve meg csak áll, és nem tudja mire vélni a dolgot.

-     Ugyan, kapitány - szólal meg Tony, amikor végre meg tud szólalni -,  túl sok cinizmus és sötétség koncentrálódna egy helyre, ami szingularitást hozna létre az ágyamban, és a tér-idő kontinuum azonnali összezuhanásához vezetne.

Steve előbb ránéz az egyikre, majd a másikra. Egyikről a másikra.

-     Más szavakkal: szükségünk van rád, te őrült - néz vissza rá gyengéden Bucky, és Steve szíve kihagy egy ütemet, mert ez a nézés az a nézés és az a Bucky megint, Steve pedig a brooklyni utca zajait hallucinálja. 

-     Nem értem - habogja, mert nem meri elhinni. 

Tony előrelép, Steve nyakára csúsztatja a kezét, de előtte még visszafordul Bucky felé.

-     Őrmester?

-     Engedély megadva – bólint az kurtán.

Steve megint kérdezne, de a kérdés belemosódik a csókba, és Steve meg van lepve, mert azt hitte, hogy Tony csókja majd elvesz, egyszerre, hogy túl sok lesz és mindent akaró, ahogyan Tony túl sok néha, de Tony csókja nem ilyen, mert lassú és kérdez, engedj be, és Steve ezt nagyon is le tudja követni, be tudja engedni Tonyt.  Elmélyíti a csókot. Bucky is ott van már ekkor mögötte: hátulról gombolja ki az ingét, fejti le a vállairól, közben Tony az ágy felé tereli őket, mindhármukat – nem hiába mérnök a pasas, meg se kottyan neki a három pár végtag logisztikája által elé állított feladat, egy pillanat múlva már az ágyon fekszenek. Steve középen landol, és arra gondol, hogy talán minden széthullik, talán nem tarthatja meg a múltat, nem hozhatja vissza azt, ami akkor volt Buckyval, és lehet, hogy Tonyval állandóan egymás torkának feszülnek, de ez így mégis működhet, működik, biztos van erre valami képlet, majd megkéri Tonyt, hogy vezesse le neki.

Bucky közben megszabadította őt a ruháitól, és maga is meztelen már; ketten együtt segítik ki Tonyt a Black Sabbath pólóból, és van egy pillanat, egyetlen gyorsan tovatűnő pillanat, amikor zavartan néznek egymásra, aztán Tonynak világszéles vigyor ül ki az arcára, ez übereli a Miss December ikreket, és Bucky rábólint, ez mindent überel, csak Steve-nek nincs összehasonlítási alapja, de hogy ez most miért nem zavarja, maga sem tudja.

 Tony megint föléhajol, csókolóznak, Bucky végigcsókolja a mellkasát, le, lejjebb, végül a szájába veszi, ő belenyög Tony szájába, meg van bocsájtva, hogy majdnem hagytad, hogy lobotómiát hajtson végre rajtam egy betontömb. Jól állna neked egy lobotómia, Stark, menne a szemed színéhez, de közben a keze utat talál Tony ágyékához, megmarkolja, és Tony szavak nélkül marad.

Később ketten két oldalról hajtják a fejüket Bucky mellkasára, együtt fokozva a ritmust, Steve keze van fölül, és Tony érzi, milyen forró Bucky a tenyerében, Steve egyre vadabb tempót diktál, Bucky haja izzadt és a sóhajai kapkodóbbak, szétesnek, egy utolsó nyögés, aztán ernyedten simul az ölelésükbe. 

*

Tony néha napokig nem alszik, és csak Buckyt hajlandó megtűrni a műhelyben, Bucky néha hagyja, hogy Steve kétségbeesetten csimpaszkodjon belé, és évtizedek óta nem létező helyekről fantáziáljon, Steve néha a hideg csempének szorítja Tony csuklóit egy megbeszélés után, kezdem azt hinni, hogy direkt a fegyelmezés miatt csinálod, Stark, nem tévedsz, Rogers, Tony többször ejt el kétértelmű megjegyzéseket hármójukról a többiek előtt, mint az Steve szerint elfogadható lenne, Buckynak pedig lassan ritkulni kezdenek a rémálmai.