Your place or mine?

Nem bírom az Age of Ultronra való várakozás feszültségét, muszáj hülye ficeket írnom róluk. Elméletileg epic friendship, de mindenki azt olvas bele, amit nem szégyell. 

Your place or mine?

Pepper szerint a legtöbb problémára a kommunikáció a megoldás. Pepper két tasak majonézt nyom a Whopperjébe. Pepper nyilvánvalóan elvesztette a kapcsolatot a valósággal.

Én meg egy barom vagyok, amiért hallgatok rá, él a ritka használatban berozsdásodott önkritikával Tony, ahogy leállítja a motort a SHIELD 324/B jelzésű katonai létesítménye előtti sorompónál.  A katonai létesítmény szupertitkos és szuperszürke, még a máshol egyensárgában vagy vidám nyalókacsíkos fehér-pirosban virító sorompókart is lemázolta egy túlbuzgó közkatona.

-     Belépési engedély? – szól utána az őr, ahogy átgurul a Jarvis által pontosan egy egész négytized másodperc alatt felnyitott sorompón.

-     A cimbimhez jövök – veti hátra suhantában, de aztán mégis lelassít és hátratolat, felvigyorogva az őr arcába, ami nagyra duzzadt, vörös napkorongként lebeg felette az üvegkabinból kilógva.  – Megmondaná, merre találom?

-     Belépési engedély? – erősködik az. 

-     Steve Rogers. Kábé ilyen magas – pipiskedik ki Tony a kabrióból -, és szereti a hazafias mintájú kezeslábasokat.

-     Maga Tony Stark – lágyul el a biztonsági erő véreres tekintete.

Öt perccel és három autogrammal később már a táboron dönget keresztül, a távolabbi lakóépületek felé tartva. A hőség döglesztő.

Minden betonból van. Beton gyakorlópályák, egyszintes, stramm betonépületek előtt beton virágládák, a nemzet beton alapzatát alkotó betonlegények betonélete. A sötétszürke felületek kitartóan szívják magukba a vasárnap délutáni napsütést. Tony elmorzsol egy mentális könnycseppet az otthona kilencvenhárom légkondicionált emeletére gondolva. A hűtött tetőmedencére. A jégpárában didergő üvegekre a bárszekrényében.

Pepper szerint a legtöbb problémára a megfelelő kommunikáció a megoldás. Mármost maga a probléma és az arra való elképzelt megoldás is elsősorban Pepper tudatában létezik – na jó, Bruce és Natasa és hehenemishaltammeg Culson tudatában –, és elvárják tőle, hogy hipotetikus megoldással orvosolja az elképzelt problémájukat, ez elmebaj. Ezek az elmeháborodottak a barátai, és ez sokat elmond saját magáról is.

-     A meghívás mindenkinek szólt! – érvelt sokadszorra velük szemben.

-      Eléggé összerúgtátok a port a Helicarrieren.

-     De aztán kibékültünk! – tartotta fel maga elé a kezét, és miért érzi úgy magát, mint egy hatalmi harcba keveredett pompomlány, te jó ég.

-     Igen, de ennek ellenére megalapozottan érezheti úgy, nem szívesen látott vendég – vette elő tárgyilagos hangját Pepper, és a beszélgetés ezen pontján Tony mindig alul marad, talán írnia kellene egy logaritmust, vagy egy párbeszéd-szimuláló programot, Pepper hangján és Pepper szájcsücsörítésével, na ezt hogy programozzam le, vakarta a fejét. – Belegondolni is rossz – ütötte tovább a vasat Pepper-, hogy ott van egyedül. Mindenki, akit ismert, meghalt, és egy teljesen idegen…

-     Oké. Oké. Igenis. Hétvégén begyűjtöm a laktanyából vagy zártkörű hazafias fiúklubból, vagy akárhová is suvasztotta el Fury.

Steve Rogers begyűjtése eddig remekül halad: már megtalálta a házát, szintén Jarvis segítségével. Leállítja a kocsit a feljárón, és néz fel az épületre. Semmiben sem különbözik a tőle jobbra vagy balra lévő egyenfehérre festett, palatetős háztól, vagy az attól jobbra és balra lévőtől, meg az azutánitól, végig az egész soron. Mögötte is egy ugyanilyen sor legóház. Ilyen érzése lehetett Indiana Jonesnak, mikor berongyolt Nuketownba a robbantás előtt öt perccel… mi is volt a film címe? Mindegy is, nem a legsikerültebb a szériában, dönti el, ahogy végre kiszáll az autóból. Bassza meg, de meleg van, máris érzi, hogy a szellős nadrág alatt kis izzadságcseppek indulnak meg csiklandósan végig a lábszárán. Bimmmbammm, na ki van itt, Tony apád, hogy hazavigyen, dúdolja a csengő trillázására.

Steve nem kapkodja el az ajtónyitást. Bimmmbammm, Steve rohadtul nem kapkodja el az ajtónyitást. Bimmmbammmbimmmbaaaaaaammmmmmm…

-     Tony!

Nah, szóval Steve, végre. Steve alsónadrágban, gyűrött arccal és félreborzolt hajjal, ha Tony közelebb hajol, még egy nyálcsík maradványait is felfedezni véli a jobb szájszegletében.

-     Délutáni szundi?

-     Elnyomott a meleg. Te jó ég, mit keresel itt, Tony?

Igen, mit keresel itt, Tony, ismétli meg ő is magának a kérdést, miközben meredten pislog a házigazdára.

-     Erre jártam. Gondoltam, beugrom egy sörre. Baromi meleg van – teszi még hozzá, szegényesnek érezve a magyarázatot. A nyilvánvaló kijelentése azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a magyarázat továbbra is szegényes. Csóringer kis indoklás. Sebaj. – Bemehetek?

Steve a jobb kézhátával letörli (elmaszatolja) a nyálcsíkot a szája szélén, és utat enged neki befelé. A befelé öt lépés előre, egy spártaian berendezett nappaliba. Mármint az ötvenes évek Amerikájának Spártájában berendezett nappaliban… vagy mi van, rázza ki a fejéből Tony a hirtelen támadt képzavart.

-     Te aztán komolyan veszed a retrót – vágódik le a tömpe falábakon álló kekizöld kanapéra, hihetetlen, hogy ez megtartja egy felnőtt féri súlyát, ám láss csodát.

A kanapén kívül egy fenyőfa komód a bal oldali falnak tolva az ablak alatt, jobbra ajtó, a kanapéval szemben egy Tony gyanúja szerint a Technikatörténeti Múzeumból kölcsönzött tévé, bekapcsolva, lenémítva, mellette szintén ajtó. A képernyőn egy fekete-fehér kockás kötényes nő hagymát aprít ipari sebességgel, szór serpenyőbe, némán sötétszürkébe váltanak a hagymakockák.

-     Kérsz poharat?

-     Hangot kérek. Nem vagyok hajlandó felállni csak azért, hogy halljam, ahogy serceg a pörkölt.

Steve egy pillanatra megütközve néz rá, ahogy felcsapja a lábát a dohányzóasztalra, de aztán a konyha felé haladtában kecses mozdulattal feltekeri az aránytalanul nagy hangerő gombot a képernyő alatt, és Tony elégedett.

Elégedettsége fokozódik, amikor meghallja a sörösüveg pisszenését, ahogy lekerül róla a kupak. Puszta kíváncsiságból oldalra vágódik, és kisasol a nyitott nappaliajtón át a konyhába, igen, jól sejtette, az Indiana Jones hűtő van ott, és egyszerre totál hihetőnek tűnik, hogy ebben tényleg túl lehet élni egy atomrobbanást.

Most már rohadtul kíváncsi, mi mást tehetne, csendben feláll, és benyit a szemközti ajtón. Steve hálószobájának címe: Óda a patriotikus, maszkulin funkcionalizmushoz. Az ágytakaró szögegyenes, a párna makulátlan és egyenletes ívű, az ágy felett kifeszített amerikai zászló méltósága hibátlan. Steve papucsai pontosan kilencven fokos szöget zárnak be az ágy hossztengelyével. Az éjjeliszekrényen a tévéhez passzoló retró rádió. Rend és Fegyelem.

Tonynak nem csak az egója zsugorodik össze a látvánnyal szembesülve, hanem ami még rosszabb, a szarkazmusa is elpárolog, mint a levegőn felejtett tiszta alkohol. Ami azt illeti, rég nem érezte már ennyire józannak magát. Nyugodtnak. Ez viszont kurvára megijeszti, és ijedtében bevágja az ajtót.

-     Minden rendben? – hallatszik Steve hangja a háta mögül.

Megpördül a sarkán, és Steve ott áll, az egyik kezében két üveg sör nyakát szorongatja, a másikban bambusz tálban sós mogyorót.

-     A fürdőt keresem. Brunyálnom kell.

-     Arra – mutat vissza a parányi előszoba felé Steve.

Tony pár perc és egy hidegvizes arcmosás után csatlakozik hozzá a kanapén.

-     Frankón főzős műsort nézünk? – dohog.

Steve lepisszegi, sőt, még az ujját is feltartja az orra előtt, és meredt figyelemmel követi, ahogy a kockás kötényes szétbontja a csirkét. Frankón főzős műsort nézünk, nyugszik bele Tony, és háttámlának vetődve nagyot húz a sörből.

Sajnos előbb-utóbb reklám következik, és ekkor Steve végül felé fordul.

-     Miért jöttél, Tony? – A tekintete nyíltan vizslató, nem lehet kibírni.

Mert Pepper azt mondta. Mert a többiek azt mondták. Költözz hozzám. Egyik szarabbul hangzik, mint a másik.

-     Már mondtam. Vágytam egy hideg sörre. Te olyan megbízható fickónak nézel ki, aki mindig tart pár üveggel a frigóban.

-     Autóval vagy – vonja fel a szemöldökét Steve.

-     Hát még nem is indulok haza. Nézd, mi az ott a kezében, csak nem piros paprika? Meg kell őrülni!

Nem hitte volna, hogy beválik, de hát ez Steve. A probléma csak az, hogy most tényleg itt rekedt még vagy két órára. A Kap legalább úgy tűnik, nem bánja. Ez jó. Otthon majd azt mondja, előbb a már ismerős közegben tesztelik az egymás mellett létezést, és csak utána mozdulnak veszélyesebb vizek – a Stark torony, sík képernyő, légkondi meg minden – felé. Igen, tért vissza Tony önbizalma, igen, ez működőképes terv.

Mert kell egy működőképes terv. Mert Peppernek igaza volt, a fenébe, hát hogy ne lett volna igaza.

1, Steve egy katonai kirakatfaluban lakik gyakorlatilag egyedül egy blokkban

2, Steve magányos

3, Steve nem bízik benne

Tony az elkövetkező két órát tehát egy töpörödött kanapén szorongva tölti Steve-vel, kínosan ügyelve arra, hogy az izzadt combjaik még véletlenül se érjenek össze.

*

Ma tényleg megmondom neki, igen, ma lesz a napja. Tony megigazítja a nyakkendőjét – egy tárgyalásról jön épp – aztán rátenyerel a csengőre, bimmbammm, már jól ismert zene füleinek. December eleje van, egy vasárnapi nap. Fél év telt el azóta, hogy Pepper utasítására kikocsikázott ide. És aztán az elmúlt fél évben minden áldott vasárnap, esőben, szélben és hóban kikocsikázott. Tony az utóbbi időben néha sört is hozott magával, máskor pizzát rendelt. (Alapesetben nem szállítanak a cégek ide a laktanyába, de Tony Stark nem alapeset.) Végignézték a MasterChef, a Meztelen szakács és a Great British Bake Off összes részét. Újabban a Két Kövér Hölgyre kaptak rá, és Tony erős hasonlatosságot vélt felfedezni a két duó dinamikájában, de ezt nem tette szóvá. Úgy általában is, nem sokat beszéltek.

Az első héten még vitatkozott magával, naná. Zűrös hetet tudott maga mögött, új termék bevezetése, kritikus fázis az hetvenkettes jelzésű páncéllal, húsevő óriáshomárok a SoHóban. Mégis, vasárnap reggel fehérre mázolt falak képével ébredt. Nyugtalan volt egész délelőtt. Mígnem meg nem magyarázta magának, hogy az elvégezetlen dolog nyugtalanítja, hisz még mindig nem vergődtek zöldágra, hogy akkor most Steve jön-e lakni a csapattal vagy sem.

-     Megpróbálkozom még egyszer – jelentette be nagy hanggal délután kettő körül, és autóba vágódott. (Igen, múlt héten azt hazudta a többieknek, hogy Steve visszautasította, és nem szeretne a dologról többet beszélni. Na és? Ez talán lecsillapítja a kedélyeket egy időre, gondolta akkor.)

Tehát most itt áll megint, és Steve reakcióideje rengeteget javult az elmúlt időben, szinte azonnal ajtót nyit. Vagy csak ilyen, amikor várják az embert, Tony nem tudja eldönteni. Általában csak Jarvis szokott várni rá, de neki ez a dolga. Ezért teremtette. Elég szánalmas.

Valami viszont más odabent: először is, nincs bekapcsolva a tévé. Ez még sosem fordult elő. Másodszor, kajaszag jön a konyhából. Lazacos tagliatelle frissen őrölt borssal és citrus csatnival, ugrik be neki a múlt heti rész.

-     Várunk valakit? – néz gyanakodva Steve-re.

-     Beszélnünk kell.

-     Olyasmiről, amiről nem lehet a nappaliban? – Nem pánikol. Nem próbálja kétségbeesett kombinálással kikövetkeztetni Steve szándékait, amit tökéletesen elfed annak nyílt, őszinte arca. Rogers a megtévesztés mestere, miért nem tűnt ez fel neki eddig.

Leülnek az asztalhoz, és Steve bort tölt mindkettőjüknek makulátlan üvegkelyhekbe. (Ármány és gyilkosság. De legalábbis árulás. Csalás, ámítás.)

-     Figyelsz rám, Tony?

-     Én… persze, figyelek.

-     Egy pillanatra zavarodottnak tűnt a tekinteted.

-     Kemény fiúkkal tárgyaltam. Még dolgozik bennem az adrenalin. De mondd, hallgatlak.

-     Szóval – köszörüli meg a torkát Steve -, nem tudtam nem észrevenni, hogy sok időt töltesz nálam. Az elmúlt két hónapban egyre többet. Minden rendben van otthon?

-     Mi?! Naná, már hogy ne lenne. Miért kérded?

-     Arra gondoltam… arra gondoltam, talán nem érzed ott jól magad. Hogy kellene egy kis kikapcsolódás. Beszéltem Furyvel, és azt mondta, egy egyszerűbb bővítés után megoldható, hogy ideköltözz pár hónapra…

Pepper ezért a saját páncélja jobb lábával fogja agyonverni, az hétszentség.