2013. június 25., kedd

Csillagütközés






Elvontra sikerült, kozmikus -(poszt)apokaliptikus Sheriarty. (Igen, ez egy műfaj. Szerintem.)  A cím és hangulat meg innen.





Csillagütközés



Kiégetlek. Kiégetem a szíved a testedből, mondtad

(Megbízható forrásból hallottam, hogy nekem olyanom nincs.)

De mindketten tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz, mondtad

a megállíthatatlan ágyúgolyó és az elmozdíthatatlan fal problematikája

ahogy ott álltunk a medence mellett

hát egyszerre mozdultunk

egy irányba

és az irány mi voltunk

*

Meghagytam a számom, mondtad

mikor kapartam elő a nadrágom zsebéből már nem tudom

ahogy azt sem miért

Gucci napszemüveg volt rajtad és a normalitás szívfájdító selyemköntöse

lazán a válladra vetve

a kávézóban ahol flörtöltél a pultoslánnyal és ő elkérte a számod

(és te megadtad neki)

mikor láttam meg hogy tükrök vagyunk egymást vetítve egymásba

(közvetlenül azelőtt hogy megfogtad a kezem és azt mondtad

egyszer túl kell esned rajta bébi)

mikor hullott az inged hangtalanul egy hotelszoba szőnyegére

a zakóm és a titkok mellé amiket idegenek felejtettek ott

mikor haraptál vágyrózsát a bal vállamra a clavicula és a scapula közé

és én mikor lettem koldusa az érintéseidnek

nem tudom

mert nem gondoltam hogy ilyen is lehet

*

és mikor lettél Jim egyszerűen csak Jim három hang amit túl könnyű kimondani

túl könnyű kimondani egy gyilkosság színhelyén

túl könnyű kimondani éjszaka egy üres metrókocsiban

túl könnyű kimondani reggel álmosan csapva az ébresztőórára

túl könnyű kimondani egy szimfónia végén a hirtelen beállt csöndben

túl könnyű elakadó lélegzettel rekedten ordítani miközben

úgy bukunk bele a semmibe, mint lázadó tüzek az égen*

*

és mikor kezdtem el szeretni

ahogy lenyalod a pudingosdoboz alutetejét

ahogy eljátszod hogy eljátszod hogy félsz a sötétben

(és én eljátszom hogy eljátszom hogy megnyugtatlak)

ahogy szétzilálom a hajad és a szavaid

(és te az enyéim)

ahogy megtépjük egymás fején a dicsfényt

ahogy a végtelenbe futnak karodon a lüktető vénák

(visszakövettem volna őket egészen az eredetig

ha nem félek hogy csak egy régi bohócdobozt találok ott törött rugókkal)

ahogy átszikrázunk a London piszkoskék fényeivel virradó égbolton

mindent elnéző ujjakkal markolva vérharmatos kezed

*

és mikor jöttem rá hogy nem menthetlek meg

túl mély a sérülés ami végigfut a homlokodon

szeretném összetartani a fejed két óriás tenyeremmel

és az a lépés vezet át a tébolyon túlra

mikor az ember reszkető kézzel egész fejezeteket tépne ki

a világ összes mesekönyvéből

érted

de hiába

hiszen nem tarthatom össze az univerzumot nem igaz

mert nincs szánalomra méltóbb annál mint aki megsajnál egy szörnyet

ami éppen felzabálja

(leszámítva a szörnyet magát)

hadd tartsalak össze kértelek meg tudom tenni

(és elhittem magam is)

nem vettem időben észre

hogy meg vagy jelölve a próféták szentek és bolondok örök izzó jelével

és a bukás el-ker-rül-he-tet-len, mondtad

(de ezt nem hittem el)

*

egymás felé fordított tükrök vagyunk

végtelenbe futó hajszálrepedésekkel

(mint karodon a vénák akkor, emlékszel?)

a pusztítás így leegyszerűsödött egyetlen mozdulatra csupán

amely a kört bezárva átírja a tökéletesség értelmét mindörökre

és én néztem a felém nyújtott kezed

néztem ahogy eltűnik a pisztolycső a szádban

néztem  ahogyan a vértócsa növekszik halálvirág nyílik a homlokodon

hatalmas lesz elnyeli az arcod

Kiégetlek. Kiégetem a szíved a testedből, mondtad

miközben elhamvadtál






(*A megcsillagozott sor Ady: Az élet bosszúja című csodálatos verséből van.)

15 megjegyzés:

  1. uramisten. Te meg akarsz ölni. Ez valami ki****ott jó volt, nagyon nagyon nagyon imádom, Lidérc. Egyszerűen...ótejóég, nem is tudtam, hogy benne vagy a Sheriarty fandomban, és akkor jössz és megint kicsavarod a szívem a helyéről. Két ( ismétlem: KETTŐ ) szívvel tartozol, remélem számolod. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mondjam azt, hogy előbb shippeltem Sheriartyt, mint johnlockot? :D Csak azért nem írok nagyon róluk, mert az első típusú történet hajtépős-hátkaparós PWP lenne (az meg nem megy), a második pedig ilyen, és ez az én szívemnek sem tesz jót. (Postázom a "tartozom neked" cetlit, oké?)
      Amúgy átírtam egy sort utólag, mert aztán olvastam Yami új Hannibál ficijét, ahol egy sor kb. ugyanaz volt, és mivel ő posztolta előbb, hát semmiképpen sem akartam még véletlenül sem plagizálás gyanújába keveredni, remélem, így ezzel a kis változtatással is tetszik! :) Puszi! <3

      Törlés
  2. Ez Egy KÖLTEMÉNY.
    Gyönyörű, gyönyörű, SZÍVSZAGGATÓ vers.
    Megöltél. Megint.
    Porba döntöttél és felemeltél és egyáltalán azt művelted velem, amit egy verstől, és tőle elvártam.
    Én kis naví, azt hittem átgépelem a versemet. Ezek után nem. Nem lehet. Elrontanám a szavaid ízét a száman.
    Én már tudom, hogyha eljön a halálom ideje a te alakodban fog érkezni.
    Köszönöm "vastaps"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te meg mindig olyan költőien írod meg a véleményed, nagyon szeretlek ezért, ugye tudod? :)
      Viszont ha még egyszer azt hallom valakitől, hogy miattam nem ír meg egy verset/novellát/sajtcetlit, hát akkor nem írok többet egy sort sem, és pumktum! Erőszakoskodni persze nem fogok, de azért örülnék, ha átgépelnéd mégis... És köszönöm megint csak, hogy olvasol mindennek ellenére! <3

      Törlés
  3. Gyönyörű édesem, és teljes, mint egy kör. És azt hiszem jelenleg ennél nagyobb bókot képtelen vagyok mondani.
    Köszönöm hogy olvashattam, nagyon tetszett, megmozgatott, elringatott... szóval egy tökéletes kör.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3 A sorozatot nézve világosodtam meg, hogy hát milyen ördögi terv lett volna már Moriartytól, hogy magába bolondítja szegény szív nélküli Sherlockot, aztán öngyilkos lesz. (Ne kérdezd, hogy jutnak ilyenek az eszembe.)

      Törlés
  4. Ez gyönyörű. Úgy ahogy van. És most ne várj tőlem többet. Elmegyek és elolvasom még egyszer. Köszönöm *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem várok én semmit, csak hogy elolvasd. :) Nekem ez elég.

      Törlés
  5. gyö-nyö-rű. de ezt nem nagyon szeretném ismételgetni, viszont értelmesebbet nem tudok. szeretmék sírva beülni a sarokba, jó?

    VálaszTörlés
  6. Istenem, milyen rég akartam már ide írni valamit. Kb. azóta, hogy rátaláltam a blogodra és először olvastam ezt. Már halvány fogalmam sincs hanyadszorra jövök vissza, de sokat mondó tény, hogy nagyjából a felét már fejből tudnám idézni.
    És most már képtelen voltam úgy itthagyni a posztot, hogy nem kiáltottam rád kommentben: "HÉJJ! Olvastam és nagyon tetszik".
    Vagyis nem csak "nagyon tetszik", hanem IMÁDOM.
    De eddig nem tudtam, hogy ezen kívül mit írhatnék, amivel ki tudnám fejezni, hogy mennyire de mennyire szeretem.

    Aztán ma beugrott.

    Tudod, van pár olyan sor, vagy kissebb részlet, könyvekből és versekből stb., amiket szinte mantra szerűen szoktam mormolgatni, mert annyira szépek, és tömörek, és súlyosak meg csodásak. Ezekből két idézet, tőled van.

    "ahogy megtépjük egymás fején a dicsfényt

    ahogy a végtelenbe futnak karodon a lüktető vénák

    ahogy átszikrázunk a London piszkoskék fényeivel virradó égbolton

    mindent elnéző ujjakkal markolva vérharmatos kezed"

    "egymás felé fordított tükrök vagyunk

    végtelenbe futó hajszálrepedésekkel"

    Azt akarom, hogy ezek a szavak mindig a fejemben cikázzanak.
    Köszönöm, hogy leírtad őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kritikád épp a buszon álmodozva ütött rajtam és késztetett tíz perc folyamatos vigyorgásra. :)

      Törlés
  7. *hangosan zokog Jim hulláját ölelve jobbra-balra ringatózva mert kezdi elérni a totális elmebajt ettől a fandomtól*
    Meggyónom bűneim, tavaly ősszel mikor a Sherlockra rákaptam itt is hálátlanul felfaltam a Johnlockjaidat majd szó nélkül elvonultam *sori újranézés és ficik újrsolvasása tervben*... De jött nekem a special, ami után csönded hajnali plafonbámulásom alatt sikerült teret engednem másfél év figyelmen kivül hagyás után a Sheriartynak, és azóta se éjjelem se nappalom.

    És és most itt vagy Te, ezzel a az aszfaltra borított műveddel, ami tekereg szét ezer meg egy irányba, és az éjszakai fények világától nem tudnám megítélni, csillagpor ez, vagy csupáncsak vér az, ami csillan meg a lámpafény alatt. Mert körülbelül ez a kép tükrözi vissza a bennem felbukó érzelmeket.

    Nem tudom, milyen lett volna önmagában olvasni, én zene mellett tettem és régen volt szerencsém olyan történethez, ami ekkora összhangban volt megkomponálva az ajánlott dallal.
    Imádtam. Nem, komolyan, ez olyan fic lesz amihez vissza fogok még térni és olvasgatom, mormolgatom a sorait. Beleszerettem. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *kirángatja Jim hulláját a kezeiből* No igen, onnan tudod, hogy tényleg nagyon benne vagy a slamasztikában, amikor már nem éred be Johnlockkal, nem, még szívfájdítóbb páros kell. Hagy sajogjon.

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés